Mivel már csak két vizsgám van hátra (amiből az egyik egy sima javítás, a másik pedig "csak" egy szakfordítás védés angolul), már akaratlanul is elkezdtem tervezgetni, mit fogok csinálni szerdától, mert akkor tudom le a vizsgákat, ha minden jól megy. Mindenképpen pihenek pár napot, a pihenés nálam azonban nem alvásból áll. Leginkább írni fogok szerintem - számomra az az igazi kikapcsolódás, amikor a szereplőim társaságában lehetek (merthogy könyveket is írok, már kb. 12 éves korom óta szinte folyamatosan :) ). De azért az írás elég fárasztó is tud lenni egy idő után, na és persze egy író attól lesz igazán profi, ha tanul másoktól. Na és honnan lehet leginkább inspirációt szerezni? Először is a könyvekből, másrészt pedig a filmekből/sorozatokból is. 

(forrás: gihpy.com)
 

Na most, tudni kell, hogy én a könyveket mindig is előnyben részesítem. Szerintem a könyv sokkal jobb, mint a film, így velem elég idegesítő pl. egy Harry Potter filmet megnézni, mert végig kommentálom, hogy "ez a könyvben nem is így van",  "ezt kihagyták", vagy "ezt miért tették bele?!". (de amúgy a filmek alatt általában csendben vagyok :) ) Csupán két kivételes eset volt, amikor felcseréltem a könyv-film sorrendet. 

Az egyik Stephenie Meyer: A burok c. könyve, amit úgy négy évvel ezelőtt kaptam meg, és először kis fenntartásokkal voltam vele szemben, mert a szerzőről egyből a Twligiht jutott eszembe (ami nem kifejezetten a kedvencem...) De aztán belekezdtem, és rá kellett jönnöm, hogy A burok egy sokkal jobb történet, mint a Twilight - viszont egy nagyon nehéz olvasmány is egyben. De tényleg! Csak hogy érzékeltessem:  a Harry Potter és a Főnix Rendje c. könyvet, ami durván 500 oldal (most nem tudom pontosan) kiolvasom mondjuk másfél-két nap alatt (úgy, hogy közben alszok is azért), de A burok, ami kicsit még rövidebb is, egyszerűen kifogott rajtam. Háromszor rugaszkodtam neki újra, és még mindig csak a felénél járok, igaz, már vagy egy éve nem vettem a kezembe. Nyáron akartam kiolvasni, de helyette inkább megnéztem a filmet, ami kivételesen tetszett, és legalább egy átlátható képet kaptam a történetről, mert a könyvben elég könnyű elveszíteni a fonalat. Ez tehát egy pozitív csere volt, és megérte.

A másik esetben viszont bár ne cseréltem volna fel a sorrendet! Történt, hogy amikor gimis voltam, olyan 10-11.-es, felfedezték Magyarországon, hogy Lisa Jane Smith több, mint tíz évvel ezelőtt megírta a Vámpírnaplók c. könyvsorozatát. Egyből felháborodtak a Twilight rajongók, hogy Stephenie Meyer-t utánozza (aztán kiderült, hogy pont Smith ihlette Meyer-t, na mindegy...), én pedig pont emiatt kedvet kaptam a Vámpírnaplókhoz. Meg is kaptam az első részt könyvben, majd a másodikat, el is olvastam őket, és itt követtem el a hibát: elkezdtem nézni a sorozatot. Azóta is bánom, mert a könyv és a sorozat konkrétan egyáltalán nem fedi egymást (legalábbis az én ismereteim szerint), így azonban a könyvet hiába is próbáltam újra olvasni, nem ment, mert akaratlanul is a sorozathoz igazítottam az elvárásaimat. Egyébként ez a rövid Vámpírnaplók-rajongásom akkor gimiben le is zárult (többek között emiatt is), de most, hogy néztük a xXx3-at, amiben ugyebár szerepel Nina Dobrev, eszembe jutott. Meg egyébként is, tervezem, hogy akkor is elolvasom azokat a könyveket (csak be kell szereznem a hiányzó 5. részt), mert azóta is bosszant, hogy egy sorozat így elbánt velem. És ha már mindent letudok (majd, nyáron :D), akkor A buroknak is nekiveselkedek. Rajtam nem foghat ki egy könyv sem! :)

Ki gondolta volna, hogy ilyen nehéz létrehozni egy sima Facebook oldalt? Komolyan mondom, a G-Portallal sokkal jobban boldogulok, a kódok sokasága ellenére is. Bár az elején minden jól indult. Kitaláltam a nevet, még a felhasználónevet is sikerült beállítanom (ami egyébkén egy zsákbamacska, mert vagy engedi, vagy nem...), feltöltöttem a képeket - aztán szembesültem a rettenettel: elírtam az oldal nevét. Igen ám, de nem olyan egyszerű módosítani rajta, ugyanis három napot kell várni, mire felülvizsgálják a névváltoztatási kérelmet. Szóval, kitöröltem, és csináltam egy újat, de ott meg már nem engedte a felhasználónevet beállítani. Egész este ezzel szórakoztam, és ma délelőtt úgy voltam vele: lesz, ami lesz, de ma már fent leszek Facebook-on! Tehát, felhasználónevem most sincs, de ott vagyok a közösségi oldalon is immár. 

Egyébként nekem kicsit furcsa és szokatlan, hogy ez ennyire hozzátartozik most már egy weblap életéhez. A régi szép idők, amikor még nem volt Facebook, és a G-Portalon éltük az életünket... (meg MSN-en). De hát, haladni kell a korral. :) Nem, mintha amúgy telhetetlen lennék, de hát ha egyszer van ez a lehetőség, úgy gondoltam, élek vele. :) Tehát, ha úgy érzitek, lájkoljatok be bátran, hogy így könnyebben értesülhessetek a legújabb bejegyzéseimről. 

A  veronai buszbaleset áldozatainak emlékére, a hozzátartozók és a túlélők mielőbbi lelki és testi felépüléséért. 

Már tavaly eldöntöttem, hogy ebben az évben három filmet biztosan meg fogok nézni a moziban: az egyik a xXx3-Return of Xander Cage, a másik a Fate of the Furious, a harmadik pedig a Baywatch. Nos, az utóbbi kettő sajnos még várat magára, de ünnepélyesen jelentem, hogy az elsőt ma sikeresen kipipáltam. Jobbat el sem tudnék képzelni, mint egy nehéz, vizsgákkal teli hét lezárása Vin Diesel legújabb filmjével. :)

(forrás: filmihood.com)

Majd mindenképpen fogok neki szentelni egy külön ajánlót, de most csak az első benyomásaimat szeretném felvázolni. Nagyon vártam, hogy végre megnézhessem, mert kábé az első rész óta várom, hogy mikor tér vissza ebbe a filmbe Xander Cage karaktere. A második részt, bevallom, nem láttam teljes egészében, de pótolni fogom, mert gyanítom, hogy szükség van rá a harmadik rész teljes megértéséhez. (De lehet, hogy nem.)

Nekem az volt eleinte furcsa, hogy Xander karakterétől szinte teljesen elszoktam. (Ugye az első rész 2002-es.) Legutóbb Az utolsó boszorkányvadászban és a Halálos iramban 7. részében láttam, és hát Kaulder karaktere teljesen más, Dom-ról pedig már nem is beszélve. Úgyhogy nekem kicsit nehéz volt visszaszoknom Xander pimasz, menőzős (és néha túlzásban csajozós) figurájához, de persze sikerült. Ami egy kicsit még szembeötlő volt, az a karakterek közötti korkülönbségek. A legtöbb szereplő ugyebár huszas éveiben van, így Vin Diesel-en azért kicsit meglátszott a kora. De ettől függetlenül persze semmit nem veszített a hiteléből és nagyszerűségéből. :) 

Egyébként, itt hadd jegyezzem meg, hogy ez nálam nem holmi tini-rajongásból visszamaradt sztárimádat. Persze, nekem is volt olyan korszakom, amikor a külseje alapján belebolondultam egy-egy hírességbe, de ez 12-13 éves koromban lezárult. Vin Diesel esetében inkább arról van szó, hogy ő ugyebár nem csak színész, hanem producer, és így minden filmjében sokkal jobban benne van. Hiába próbál gonosz karaktert alakítani, nem tud - ott van pl. a Riddick, ahol hiába egy gyilkos, mégis óriási szíve van, így a végén teljesen elhalványul ez a negatív vonás. Szóval, a munkássága, és leginkább a személye sugároz számomra valamit, ami sokszor erőt ad. És itt most nem azokra az idézetekre gondolok, amik az interneten keringenek az ő neve alatt, mert szerintem azoknak a fele sem tartozik hozzá. Vin Diesel az a színész szerintem, aki a filmjeiben tényleg ott van, és ha figyelmesen nézzük, minden alkotásának van valami mélyebb üzenete. Az xXx3-nak például a végén hangzik el, szó szerint idézni nem tudom, de ez a lényege: ez a világ olyan szép hely lenne, ha mi nem rontanánk el folyton a hülyeségeinkkel. És hát tényleg így van, nem? 

A filmmel igazából egyetlen problémám volt: szerintem Neymar nem kellett volna bele. Vin Diesel nélküle is elég menő! :) 

Gyakran használtam már a "kínjában nevet" kifejezést, de valójában még sosem tapasztaltam meg. Erre tegnap jöttem rá, amikor este, egy nagyon kiakasztó tétel-mondat után a napok/hetek alatt felgyűlt feszültség ilyen formában jött ki rajtam. A dolog nagyjából így nézett ki: leültem a földre, és úgy kacagtam, hogy közben valójában sírtam. Vagy mégse sírtam, hanem nevettem, de igazából valahol a kettő között voltam. 

(forrás: giphy.com)

Eszembe jutott a "boldogok, akik sírnak"-mondás, és különös, de tegnap ebben a nagyon fura és "szenvedő" állapotomban valóban boldognak éreztem magam egy pillanatra. Tényleg van a sírásnak egy olyna mozzanata, amikor az ember valami boldogság-félét érez, már csak azért is, mert elvileg azért sírunk, hogy így könnyebbítsünk a lelkünkre nehezedő terheken. Igaz, én tegnap nem sírtam, hanem "kínomban nevettem", de az már lényegében sírás. Ezt tegnap megtapasztaltam. De azért jó volt, hogy kijött belőlem a feszültség - ami nem is csoda, hogy felgyűlt bennem, hiszen ez már zsinórban a KILENCEDIK vizsgaidőszakom. És hát, én se leszek már húsz éves... :)

(Ezt a képet Pixabay-en találtam, és nem hagyhattam ki. :) )

Amúgy szeretek egyetemre járni, csak egy baj van vele: kevés idő van az olvasásra. Márpedig az olvasás mindig is központi szerepet játszott az életemben, olyannyira, hogy már öt éves koromban folyékonan olvastam. Állítólag nem vesződtem a szótagolással, és az akkori nagyon népszerű Szerencsekerék c. műsor egyik adás alatt történt a nagy áttörés. Lassan összeolvastam a képernyőn szereplő betűket, és onnantól kezdve nem volt megállás. Csak úgy faltam a könyveket. Igaz, mióta egyetemista vagyok, azóta is sokat olvasok (még jó hogy), de a tananyaghoz kapcsolódó könyveken kívül nem nagyon van másra időm. Viszont eldöntöttem, hogy az ösztöndíjamból minden hónapban veszek egy könyvet (ezt eddig nem sikerült "betartanom"), de azt hiszem már tudom, melyik lesz a következő könyv, amit meg fogok keresni a boltban. Katie McGarry: Take Me On – Kísérj el! Hogy miért pont erre esett a választásom? A következő idézet alapján: „Az esést elszenveded. Az ugrás a saját döntésed.” Ma láttam Facebook-on a Könyvmolyképző Kiadó oldalán, és annyira megtetszett, hogy fel is vettem a kedvencek listájára. Azt még nem tudom, hogy a könyv milyen, de az idézet alapján rossz nem lehet. Minenképpen utána fogok nézni - majd a vizsgák után. :)