Az új design ötlete tegnap este pattant ki a fejemből, és akkor rögtön meg is csináltam, csak még most raktam fel. Úgy gondoltam, Erik Karlsson ennyit igazán megérdemel, már csak azért is, mert ismét jelölték a James Norris-kupára(2012-ben és 2015-ben már elnyerte ezt a díjat). Szerdán volt ugyanis az NHL Awards, az a díjátadó, amely során jutalmazzák a legjobb jégkorong játékosokat. Ez is csak úgy megy, mint a legtöbb díjátadó, azzal a különbséggel, hogy itt celebek helyett jégkorongosok vannak, és így azért mégiscsak jobban tetszik, legalábbis nekem. :) Az Ottawa Senators-ból egyébként Erik Karlsson-t jelölték a legjobb védőjátékosnak járó James Norris-kupára, Craig Andersont (a kapust) a Bill Masterton-emlékkupára, amit az a játékos kap, aki bizonyította jégkorong iránti elkötelezettségét, példás életet él és a teljesítménye is kiemelkedő; valamint a vezérigazgatót, Pierre Dorion-t a maga kategóriájában. Sajnos - vagyis, részben - "csak" Anderson nyert, de ő tényleg megérdemelte, viszont Karlsson is megérdemelte volna, na de mindegy. Pedig szegény mankóval ment el a díjátadóra, és kisszéken ülve adott interjút (aztán Anderson is szolidaritásból leült egy kisszékre mellé :)), mert pár napja műtötték a lábát. 

De a díjátadó még csak egy dolog volt, viszont az Ottawa Senators-ból távozott Marc Methot, aki Karlsson védőpárja volt - és egyben jó barátja is - merthogy most alakult meg a 31. NHL csapat, a Vegas Golden Knights, és mivel ez egy új csapat, így minden meglévő csapatból kellett választaniuk 1-1 játékost. A Senators-ból pedig Methot-ra esett a választás, de pl. elvitték a Pittsburgh Penguins legjobb kapusát, Felury-t is. Tehát, úgy áll a dolog, hogy van egy jégkorong csapat, mindenféle játékossal vegyítve. Igazából kíváncsi leszek a teljesítményükre, de őszintén szólva kicsit sajnálom is a játékosokat (persze, tudom, hogy nem kevés pénzt kapnak érte, de akkor is), mert most pl. Methot-nak is ott kell hagynia csapot-papot, és Vegas-ba költöznie (ami nyilván azért annyira nem rossz, de akkor is). Ráadásul, ha belegondolunk, lehet, hogy most az egyik legnagyobb ellenfelükkel kell majd összedolgozniuk, de még rosszabb belegondolni egy Golden Knights-Senators meccsbe, ahol Methot egykori csapata ellen kénytelen játszani... Pedig ők tényleg olyanok, mint egy család, ez érződik abból is, ahogyan nyilatkoznak a csapatról. És tényleg, hogy fognak ennyiféle játékos összecsiszolni? Hiszen ahány játékos, annyi berögzült stratégia. Érdekes lesz... És hát, kell majd jó pár év, mire kialakul a Vegas személyisége, mert így most igen kevert arculatot mutat, hiszen minden NHL csapatból van benne egy kicsi...
Talán nem pont ezzel kellene foglalkoznom a zárószigorlat előtt 3 nappal, de engem ez tényleg nagyon foglalkoztat. Valamiért átérzem a helyzetüket, olyan értelemben, hogy belegondoltam abba, hogy majd nekem is egy számomra idegen helyen kell majd dolgoznom, ahol bizonyára már lesznek jól kialakult szokások, stb., és ott nekem mégis kezdenem kell majd valamit, úgy, hgy azért ne rúgjak fel minden hagyományt, de mégis... Erre mondta azt az egyik tanárunk, hogy vannak olyan szokások, amelyek, ha már életben vannak, nem kell őket megszüntetni, de ha nem gyakorolják, akkor maradjon is úgy. Na, de ezt a nehéz eldönteni, hogy melyek ezek a szokások, hagyományok, alkalmak, stb? Jó, persze, hol vagyok én még ettől, hiszen előbb legyen meg a gyakorlati évem, ahol egyébként bizonyára választ fogok kapni ezekre a kérdésekre, de tényleg... ott van a gyakorlati év, amit szintén egy idegen, új környezetben fogok eltölteni, új emberekkel.. magyarán, most már tényleg elérkezett számomra az az idő, amikor kirepülök otthonról, még akkor is, ha azért haza-haza fogok járni. Igazából elgondolkoztam, hogy a dolgok kicsit máshogy alakultak, mint ahogy elterveztem. Mármint, mivel a barátommal egyidősek vagyunk, és egy helyen tanulunk, ezért evidens volt az elején, hogy majd egyszerre végzünk, de ő biztosan csúszik, szóval még 2 évig biztosan egyedül kell helytállnom. Mondjuk ettől azért nem félek olyan szinten, hogy tudom, hogy képes leszek egyedül is boldogulni, sőt, talán még jobb is így, hiszen pl. a gyakorlati év még tanulmányi időszak,... Na, de mindegy, Isten biztosan jobban tudja, miért kellett ennek így alakulnia. Arra tudok gondolni, hogy a "teher alatt nő a pálma"-taktikát alkalmazza, ami egyébként nálam tényleg beválik, igaz, kicsit megsínylem az elején, de utána tényleg erősödök. A környezetemben egyébként mindenkit az érdekel, hogy "hol" leszek helyileg, és sokan mondták, hogy "jaj, csak ne kerüljek olyan messzire", de engem ilyen szinten tényleg nem érdekel a távolság, nekem egy a lényeg: ott legyek, ahol lennem kell, ahol küldetésem van, ahol dolgom van, ahol tevékenykedhetek, ahol segíthetek. Ezt meg igazából tényleg csak Isten tudja, és bízok benne, hogy Ő fog engem kihelyezni a gyakorlati helyemre, mert tudom, hogy így lesz. És ő már bizonyára akkor tudta, hol lesz a helyem, amikor elkezdtem járni erre az egyetemre. De azért most már én is szeretném tudni. :) De én aztán nem vagyok türelmetlen sőt, igazából a türelem én magam vagyok, és ezt most nem nagyzolásból mondom, de tényleg. Sokan azt hiszik, hogy lassú vagyok, pedig nem, csak türelmes és megfontolt. Nem jó a a falnak rohanni, meg különben is: mindennek megvan a maga ideje. :)

/kép: zimbio.com/

A mai napra egy olyan kérdést választottam, amire röviden is válaszolhatnék, de rájöttem, hogy nem lehet elintézni egy egyszerű "nem"-mel. Szóval:

"A környezetedben sok Ottawa Senators rajongó van?"

Ez valójában egy nagyon jó kérdés. :) A barátom az én hatásomra lett rajongó, bár ő mégsem annyira "fan", mert nem követi olyan szinten az eseményeket, mint én. A (szűkebb) családomban már szinte mindenki ismeri többek között Pageau, Karlsson és Anderson nevét, és kissé hitetlenkedve bár, de elfogadták a tényt, hogy ha szezon van, akkor Gréti éjszakázik, sőt, anya az egyik Pingvinek elleni meccs előtt kifejezetten megkért rá, hogy írjak neki sms-t, ha meglett az eredmény. :) A suliban, az évfolyatm/iskolatársaim közében más a helyzet, mert alapvetően másabb beállítottságúak, mint én (mármint a többség, de ezt eddig is tudtam), és hát sokaknak tényleg fogalmuk sincs, mi az az Ottawa Senators, mert egyszerűen itthon nem olyan "menő" a jégkorong. A tágabb környezetemben pedig, nos, ha csak a blogomra gondolok, azt kell mondanom, hogy TI, - vagyis az a napi 100+ ember - bizonyára akarva-akaratlanul is ismeritek már az Ottawa Senators-t, az persze más kérdés, hogy rajongókká váltatok-e. :) Leszögezem: nem célom senkit sem rajongóvá tenni, talán inkább csak a hála vezet arra, hogy ezeknek a srácoknak a hírnevét vigyem, mert rengeteget köszönhetke nekik. Ha egyszer majd módom lesz rá (remélem!), akkor ezt nekik is szeretném elmondani. (áh, túl nagy álmok... ^^)

Egyébként ma már jobban érzem magam, jót tett ez a tegnapi pihenés, és ma újult erővel vágtam neki a tanulásnak, mert az idő vészesen fogy, és az eszkaton (a végidő) elközelgetett. Na jó, nem, de tényleg, belegondoltam, hogy hétfőn már szigorlat, vagyis a maival együtt van négy (!!!) napom. Durva. Szerencsére a délelőtti csoportba lettem beosztva (mert elég sokan vagyunk, ezért ketté vettek minket a vizsgára való jelentkezés szerint), úgyhogy legalább letudom. Nem azt mondom, hogy annyira mindegy, hogy sikerül, de most erősebb bennem a letudásnak a vágya, mert már nagyon nyomaszt. Tegnap este pl. alig tudtam elaludni, olyan gondolatok gyötörtek, hogy nem fog sikerülni, meg ezt se néztem még át, meg azt se... Erre az is rátesz egy lapáttal, hogy vannak olyan emberkék, akik ilyenkor különösen szeretik azzal borzolni a kedélyeket, hogy könyveket/tanulmányokat ajánlgatnak az egyes tételekhez, én meg ettől a falra mászok, mert már így is annyit tanultam/olvastam, hogy úgy érzem, ennyi volt az agykapacitásom, nem tudok több plusz infót befogadni, meg hát időm sincs, de komolyan, van, aki képes mindent elolvasni?! És azt még tudja is?! 

Amikor valaki a zárószigorlat előtt négy nappal még újabb könyveket ajánlgat elolvasásra.

Hát, tényleg így tennék az illetővel, mint Karlsson és Methot.:)  Komolyan, ilyenkor már hagyják békén az embert! Persze, én vagyok a hibás, amiért elolvasom ezeket a bejegyzéseket, de mindig az van bennem, hogy mi van, ha valami fontosról maradok le. De mégis, miről? A Facebook előtt is levizsgázta az emberek. És, bármi újdonságot is találjanak ki, azzal már nem sokra megyek ilyen rövid idővel  szigorlat előtt. Úgyhogy, azzal nyugtatom magam, hogy a tőlem telhető legtöbbet megtettem/megteszem, annál többet meg úgysem tudok. Most nem fogom azért teleturbózni az agyamat plusz információkkal, hogy aztán még az se jusson eszembe, amit megtanultam. Különben is, inkább arra megyek, hogy értsem az anyagot, szerintem ilyen nagy mennyiségű és ilyen átfogó tételeknél ez sokkal fontosabb. Azért remélem, sikerül, mert az az igazság, hogy nincs B-tervem. Ugyebár, ha most nem sikerül, akkor csak egy év múlva próbálhatom meg újra. De nem görcsölök rá túlságosan, mert az sem jó, akkor meg abban készülök ki. Most csak a hétfőre koncentrálok, azon legyek túl, aztán jöhet a többi. :)

Átalában nem szoktam napközben fáradt lenni, és sosem érzem azt, hogy úgy ledőlnék aludni egy kicsit. Az aktív pihenés híve vagyok, vagyis olvasás, írás az a minimum, amivel töltöm a szabadidőmet. Ezért sem értettem, amikor tegnap este 6 körül olyan mérhetetlen fáradtság tört rám. Azt hiszem, még sosem éreztem ilyen. A szemeim ragadtak lefele, gyenge voltam, alig bírtam elvánszorogni a fürdőbe, aztán meg az ágyamhoz, még az is nehezemre esett, hogy lefeküdjek és elaludjak. Szerencsére sikerült aludnom, de reggel tompa fejfájásra ébredtem, és még most is elég gyenge vagyok, így úgy döntöttem, hogy ma pihentetem a tanulást, mert lényegében belefér az időmbe, és hát azzal sem érek túl sokat, ha erőltetem az agyamat úg, hogy közben nincs olyan állapotban, hogy befogadja az anyagot. Tény, hogy az elmúlt két napban ismét kihajtottam magam, egész nap tanultam, a blogoláson kívül nem is pihentem, csak ugyebár este. De hát mondom, nem hiszem, hogy a tanulástól érzem így magam... Úgyhogy, utána néztem a neten, és beigazolódott a gyanúm:

Valószínűleg enyhe napszúrást kaptam. Ez benne volt a pakliban, mivel tegnap voltam olyan hülye, hogy ismét a hintaágyon tanultam, ahová oda tűzött a Nap, de hát gondoltam, kössük össze a kellemest a hasznossal és barnuljunk... igen ám, csak tegnap tényleg nagyon nyomasztó meleg volt, ráadásul kicsit ismét elaludtam odakint, szóval valószínűleg azt nem kellett volna, és még olvastam, hogy a napszúrást csak utána pár órával kezdi érezni az ember, és nekem is így volt. Szóval, nem árt az óvatosság.

Tegnap pedig nem is hoztam kihívás kérdés-választ, de ezt most pótolom, és valamilyen szinten még kapcsolódik is az előbb leírtakhoz. :)

"Amióta rajongó vagy, hány meccs élő közvetítését hagytad ki?"

Amióta a szó szoros értelmében rajongó vagyok, egyet sem, ami azt jelenti, hogy a Rangers elleni utolsó meccstől kezdve a Pittsburgh elleni összes mérkőzésig láttam összesen nyolc élő közvetítést, de ennek a számnak akkor lesz jelentősége, ha szem előtt tartjuk, hogy két naponta voltak a meccsek, és mindig hajnaban, mert ugyebár ott este 8-kor kezdték, ami itt nálunk hajnali 2. Egyszer volt olyan, hogy ott délután 3-kor kezdődött, itt pedig este 9-kor, de így is megtartott éjfélig. Tehát, mióta rajongó vagyok, egy élő közvetítést sem hagytam ki. Ezeknek többségét, vagyis szinte majdnem mindet a kollégiumban néztem, és akinek csak elmeséltem, hát, enyhén szólva érdekesen nézett rám. :D Én ugyanis mindig annak a híve voltam, hogy az éjszaka arra van, hogy aludjunk, és ezt egyébknt továbbra is fenntartom, de ha Ottawa Senators meccsről van szó, akkor nem ismerek tréfát. Azt meg kell nézni, és kész, mert hát csak így lehet őket teljes erőbedobással támogatni, nem igaz? Szóval, hajnal 2-kor fogtam a kis motyómat, kimentem a tanulóba, és ott néztem a meccset. És meglepő módon nem éreztem magam fáradtnak! Pedig akkor már vizsgaidőszak volt, és hát egész éjjel fentlenni azért nem semmi, de mégsem voltam fáradt. Sőt, igazából óriási szükségem volt azokra a meccsekre, meg úgy igazából magára a csapatra, de erről is már sokszor írtam. :) Ráadásul, a szezon nem tart örökké, így hát ki kellett használni azt az időszakot. A következő meccsek majd csak szeptemberben kezdődnek, de már alig várom, bár belegondoltam, hogy akkor már új helyen leszek, gyakorlati éven, és lehet, hogy másnap majd mennem kell pl. tanítani, de én akkor is nézni fogom! :D Addig meg majd nyáron pótolom az idei szezont, hogy még jobban képben legyek. :) Egyébként a legdurvább ilyen meccs-nézésem a legutolsó Pittsburgh elleni mérkőzés volt, amikor két hosszabbítás (!!) is kellett, mert egyszerűen nem akart eldőlni a végeredmény, és már látszott, hogy a játékosok is mind fáradtak, odakint már teljesen kivilágosodott, már nem csak a madarak csicseregtek, hanem sokan elindultak a munkába, stb., de én még mindig a tanulóban ültem, mert akkor kezdődött a 2. hosszabbítás, és közben arra gondoltam: "milyen őrült vagyok, más most kel fel, én meg még nem is aludtam semmit egy meccs miatt" - és akkor Anderson beengedte a gólt. :( El is szégyelltem magam, hogy egy pillanatra is ilyeneken gondolkoztam, olyan volt, mintha cserben hagytam volna őket, pedig valójában nem, csak hát tényleg sajnáltam őket, mert tudtam, vagyis hát gondoltam, milyen fáradtak, hiszen addigra már 100+ meccset végigtoltak szeptembertl kezdve. (egy szezon alatt akár 110 mérkőzés is összejöhet!) De nem baj, a 2017-18-as szezonnak majd mindenki újult erővel vág neki, még én is. :)

Csak arra vagyok kíváncsi, hogy vajon hol leszek akkor, honnan fogom nézni a következő szezont. De ez remélhetőleg a jövő hét folyamán kiderül. :)

/kép: giphy.com/

A tanulás közepette ma egy kicsit muszáj volt valami mással is foglalkoznom, és mivel végre valahára sikerült beszereznem piros kartont, így hát el is készítettem az áhított Ottawa Senators fali-montázsomat, amit most szeretnék veletek is megosztani, mert egy különleges technikával készítettem, mégpedig ragasztó nélkül, és olyan formában, hogy a képek bármikor cserélhetőek tetszés szerint. Lehet, hogy páran ismeritek is ezt az eljárást, de hátha valakinek mégis a hasznára lesz. :)

Még nem meséltem nektek, de készítettem egy Hála-üveget. Még januárban láttam az ötletet a Facebook-on, de csak most sikerült megvalósítanom, szombaton. Úgy jutott eszembe, hogy nagymamám pont cseresznyelekvárt készített, és előkészített egy csomó befőttes üveget, én meg azonnal kunyeráltam is tőle egyet. :) Majd hozok róla képet, csak még nincs kidekorálva, mert nem volt rá időm. De már van benne jó pár összetűrt kis papírdarab. :) Ezt csak azért mondom, mert a mai napon azért vagyok hálás, hogy sikerült szépen lebarnulnom. :D Kifeküdtem tanulni a hintaágyra, és sikerült elaludnom, aminek következtében a Nap szépen lefogott, de ennek örülök, mert pl. a lábam mindig nagyon nehezen barnult. De, most van egy jó kis alapszínem. :) Talán hülyeség, hogy ilyen miatt is hálásnak érzem magam, de rájöttem ez alatt a pár nap alatt, amióta ezt a kis üveget töltögetem meg hála-pillanatokkal, hogy valójában ezeket a kis apróságokat kell tudni megragadni az életben, és akkor minden sokkal szebb lesz, mert tényleg mindig van miért hálásnak lennünk. De erről majd még fogok írni a későbbiekben, mert nagyon kíváncsi vagyok, milyen hatással lesz rám ez a Hála-üveg. :) 

De, ma hozom a kihívás következő részét, igaz, megint nem a sorrend szerint haladva, de midnegy. :) Szóval, a mai kérdés, amire válaszolni fogok:

"Melyik mezük tetszik a legjobban?"

Igen, először is azt kell tisztázni, hogy milyeneket is hordanak egyáltalán? Ugyebár háromféle van használatban: az, amit idegenben vesznek fel (ez a fehér), az, amit hazai pályán viselnek (ez a piros), és az ún. alt-mez, vagy csere, amit igazából nem tudom, milyen alkalomból hordanak, de pl. idén januárban abban játszottak. A három közül nekem a hazai és az alt mez tetszik a legjobban. A fehér annyira nem nyerte el a tetszésem, bár tudom, vagyis sejtem, hogy ezeknek az away-mezeknek az a lényege, hogy ne terelje el a figyelmet a hazai pályán játszó csapatról, ezért hát általában fehér, és abszolút feltűnés-mentes, ebből kifolyólag viszont pont az egyediségét veszíti el, ami viszont nagyon szépen megmutatkozika  piros mezben. Az alt mezről annyit kell tudni, hogy egyrészt még nem láttam őket abban játszani :D, másrészt az "O" logo az eredeti Ottawa Senators logoja, mert ugyebár a csapat az 1950-es évektől végleg feloszlott, és csak 1992-ben indult újra, így nem kapták meg a régi csapat érdemeit (amivel nem értek egyet, főleg, mert azóta már rengeteget bizonyított az új Senators), így pedig a logo is változott erre a másik két mezen látható Senators-fejre. Ja, egyébként mondtam már, hogy csináltattam egy Ottawa Senators pólót, amin Pageau neve van (tudom, hogy még mindig nem mutattam meg, de majd pótolom), és múltkor Debrecenben abban mentem el sétálni a barátommal, és az egyik egyetemista társam odaszólt nekem, hogy "This is sparta, ugye, Gréti?" Én meg csak néztem rá, hogy "öö,hát nem egészen..." :D Vicces volt, de persze, mit is vártam, hiszen itthon nem annyira ismertek. Még. ;)
Na, szóval a használatban lévő mezek közül a hazai és az alt a kedvencem, de néha beújítanak egy-két extrém mezzel, pl. volt, hogy terepszínűben játszottak, vagy tiszta zöldben, ami eléggé hajazott a Dallas Stars mezére, de mindegy. :) Viszont volt egy olyan mezük, amit szerintem csak egyszer vettek fel, fogalmam sincs, milyen célból, de rögtön beleszerettem:

Jó, hát tudom, hogy a piros és a lila üti egymást, de annyira szeretem a lila színt, hogy egyből megteszett. ^^ És hát, jól áll Karlsson-nak a lila, nem? :D <3

/kép: Facebook/